Hangtál élmény
A keleti világban már ősidők óta használják a hangokat és a zenét az ember gyógyítására, hiszen jól tudják, hogy minden hang egy bizonyos rezgésen jön létre és a rezgések hatnak az anyagi világra is – jelentősen befolyásolják az ember tudatát, érzéseit és a fizikai testét is.
A hang és rezgésterápia alkalmazása segít visszaállítani a harmóniát, a rendet és az egyensúlyt az emberi szervezetben, azáltal, hogy egyszerre hat a tudatra, az érzésekre és a fizikai testre is.
A pozitív változás csak mindhárom szint egyidejű „kezelésével” lehetséges.

Mit érdemes tudnod róla?
Megelőzésre is kitűnő, hiszen a legáltalánosabb első hatás éppen a nyugalom, a béke magától értetődő érzése, amit megtapasztal, aki kipróbálja.
Később pedig érezhetővé válik a testi tünetek enyhülése, az izom és idegi feszültség csökkenése, lelki szinten egyre kiegyensúlyozottabbá válik az ember. Rendszeresen, terápia szerűen alkalmazva önmagában is megállja a helyét, de kiegészíthető bármilyen egyéb egészségjavító eljárást, hiszen támogatja és erősíti annak hatásait.
Számtalan megközelítéssel lehet élni a hangok és rezgések működési mechanizmusáról, hatásairól, azonban a valódi benyomást csak a gyakorlatban tapasztalás által szerezhetünk róla. A hangtálak közvetítésével, illetve azok hangrezgései által történik. A szervezetben keletkezett energiablokkok elzáródást hoznak létre, de a rezgések szabad utat engednek az energia áramlásának.
A hanghullámok egészen a sejtekig hatolva „átmasszírozzák” az egész testet. A megszólaltatott tál az emberben felgyülemlett és besűrűsödött alulrezonált energiákat (csakra központokat) feloldja, majd gyógyító rezonanciával tölti fel. Ha a test blokkmentes, akkor a hangrezgések könnyedén áthaladnak és kilépnek a lábujjaknál és a hajszál végeinél.
A rezgéseket a páciens azonnal érzékeli, a folyamatos hang- és rezgésáramlás hatására kellemesen ellazul.
Az emberi test 60-70% víz és folyadék, amely kitűnően vezeti a rezgéseket – mindenféle rezgést, ami a mindennapok során ér bennünket.
A hangterápia hatásai:
- Stressz okozta feszült állapotok oldódása
- Légzés javulása, elmélyülése
- Immunrendszer felerősödése, öngyógyító folyamatok beindulása
- Energiablokkok oldódása
- Nyak, váll, hát, deréktáji izomfájdalmak enyhülése, megszűnése
- Fejfájás, alvászavarok esetén
- Emésztési szabályozás, alhasi görcsök oldódása
- Keringési zavar, magas vérnyomás jelentkezésekor
- Tanulási nehézség, koncentráció, motiváció javulása
- Viselkedés harmonizálása (hiperaktivitás, indulatok kezelése,
folyamatos megfelelési vágy, zárkózottság, stb.) - Mentális és fizikai kimerültség (pl. hajszolt munkatempó, gyesen lévő
kismamák, stb.) - Munkahelyi stressz tüneteinek enyhítésére kiváló (konfliktuskezelés
javítása, feszített munkatempó, motiváció elősegítése, stb.)
A kezelés után bő folyadékbevitel javasolt.

HANGTÁL ÉLMÉNY
Állítsd vissza a harmóniát, a rendet és az egyensúlyt a szervezetedben!

Foglalj időpontot most!
Javaslom, hogy legalább két hétre előre foglalj időpontot.
+36 30 518 0636
info@napfenypont.hu
Fizethetsz kártyával és mobil applikációval is!
A kényelmed érdekében a készpénz mellett már bankkártyával és OTP SZÉP kártyával is rendezheted a szolgáltatási díjakat. Sőt újdonságként már Revolut és Wise mobil alkalmazásokkal is fizethetsz!





